A Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a Pénzügyi Jogi Akadémia keretében, a Budapest Institute of Banking közreműködésével ezzel egy új lehetőséget kínál jogász hallgatók, valamint pénzügyi, gazdasági és jogi területeken dolgozó fiatal szakemberek számára egyaránt. 

A főként jogi és részben közgazdasági ismeretátadást szemléltető eszközökkel, oktatófilmekkel, elektronikus kvízekkel tesszük élményszerűvé. Bemutatjuk a pénzügyi, befektetési, biztosítási és pénztári szolgáltatások teljes palettáját, koncentrálva arra, hogy a megértéshez szükséges alapfogalmak már a kurzus elején érthetővé váljanak.

Nemcsak elméleti, hanem gyakorlati ismeretek átadására is készülünk, ehhez a Pénzügyi Békéltető Testület több, mint 40.000 jogesete áll rendelkezésre. 

A képzés oktatói a pénzügyi rendszer jeles szakértői. A képzés ismeretanyagának elsajátítását a Magyar Nemzeti Bank szakemberei közreműködésével készített tankönyv segíti.

A résztvevők a képzésen való részvételről és annak végén egy tudásfelmérő teszt teljesítéséről oklevelet kapnak.